Nagy örömmel vállaltuk a felkérést, hiszen nemes ügyet szolgálhattunk: Ferenczy Ida sírboltjának megmentése, felújítása érdekében támogató rendezvényen adhattunk koncertet a Chorhidea Kamarazenekarral közösen.
A kecskeméti származású Ferenczy Ida Erzsébet császárné társalkodónöje, legfőbb bizalmasa volt. Végakarata szerint a családi sírboltban alussza örök álmát, amely a kecskeméti Szentháromság temető történelmi emlékhelye is egyben. Sajnos lelketlen emberek az utóbbi években megrongálták, így mára halaszthatatlanná vált a felújítása. Közös reménységünk, hogy a város vezetése és némi közadakozás útján sikerül megmenteni ezt a történelmi múltat idéző emlékhelyet az utókor számára.
A jótékonysági hangversenyt - amely a kecskeméti Cifrapalota Pávás termében került megrendezésre - a Ferenczy Ida Egyesület szervezte. Jó volt megtapasztalni, hogy a nemes ügy érdekében milyen sokan eljöttek, támogatásukról biztosítva a nemes célt.
Köszönjük mindannyian Péterné Fehér Mária - a Ferenczy Ida Egyesület elnökének - a velünk megosztott gondolatait, a történelmi visszaemlékezést a kiegyezés körüli évekről, Ferenczy Ida méltatlanul elhallgatott áldozatos szerepvállalásáról.
A hangverseny háttereként Ferenczy Ida és korának fennmaradt képi emlékei szolgáltak, amelyek betekintést engedtek városunk akkori életébe is.
A Chorhidea Kamarazenekarral való együttmúködésünk már sok évre tekint vissza. Művészeti vezetőnk Kulcsár Erika személye köti össze mindkét együttest. Sokat köszönhetünk neki és zenésztársainak egyaránt a próbákon, szakmai felkészítésben és a koncertjeinken való személyes közreműködésük révén nyújtott segítségben egyaránt.
A hangversenyen Ferenczy Ida korának népszerű muzsikái szólaltak meg:
Bihari: a-moll verbunk
Esterházy: Harmonia Caelestis - No. 42.
Sági Boglárka - ének
Moór Emánuel: Szvit hegedűre és gordonkára
Op. 109. – II. tétel Presto
Hegyesi Judit – hegedű
Kulcsár Erika – gordonka
Liszt F.: Szerelmi álmok No. 3
J. Strauss: Kék Duna keringő Op. 314
J. Strauss: Tere-fere polka Op. 214
J. Strauss: Pizzicato (francia) polka
Erkel F.: Palotás a Hunyadi László operából
Veress Á: Ritka árpa, ritka búza, ritka rozs
Bartók: Este a székelyeknél
Hegyesi Judit – hegedű
Kodály: Gavotte
J. Brahms: V. magyar tánc
A koncerten készült filmfelvételt ide kattintva tekintheti meg.