Featured

Közös koncert a Mátyás Templomban

20240727 matyas templom csoportkep

2024. július 27-én örömmel tettünk eleget egy nagyon kedves meghívásnak, amely régi zenész barátainktól: Hegyi Barnabástól és a Hágai Magyar Énekkartól érkezett.

Nagy izgalommal készültünk a zenei szolgálatra, bár a műsorra tűzött művek nem voltak ismeretlenek számunkra, mert a Hágai Magyar Énekkarral 2018-ban a holland közönséget is nagy sikerrel örvendeztettük meg ezekkel a művekkel.

A koncert házigazdája Hegyi Barnabás volt, aki a budavári Mátyás Templom karnagya és kántora. A tőle megszokott művészi orgonamuzsikával varázsolta el a megjelenteket. Kovács Katával - a Hágai Magyar Énekkar karvezetőjével - felváltva dirigálták a közösen előadott műveket.

20240727 matyas templom koncertMár a délutáni főpróbán is sok érdeklődő, templomlátogató ült be a padokba. Nagy biztatást adott, amikor megtapsoltak bennünket. Azt azonban gondolni sem mertük, hogy este zsúfolásig megtelik a templom. Volt akiknek már csak a lépcsőkön jutott ülőhely.

Lélekemelő volt ilyen történelmi helyen játszani olyanokkal, akikkel mindig nagy szeretettel várjuk a találkozást, mert az év nagyobb részében sok száz kilóméter választ el bennünket egymástól. Köszönet Kovács Kata karvezetőnek a szervező- és művészeti vezetői munkájáért, Hegyi Barnabásnak, hogy a szombati orgonahangversenyével helyet és keretet adott ezen zenei- és baráti találkozónak. Végül, de nem utolsó sorban köszönet Kulcsár Erika művészeti vezetőnknek, aki segítette a felkészülést erre a méltán megható és örömteli alkalomra.

20240727 matyas templom plakat