logotype
2020 -August -14 - 04:30

Róbert Gábor

1. hegedű, brácsa, művészeti vezető.

A kezdetektől kisegítőként, majd 2008-tól közel öt éven át a zenekar felkérésére művészeti vezetőként irányítottam az együttes munkáját.
Aktív közreműködőként kezdetben a brácsa szólamot vezettem, de alkalmanként az 1. hegedűszólamban is játszom.

Diplomáimat Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Szaktanárképző szakán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kiegészítő Tagozatán szereztem /hegedű-szolfézs, ill. iskolai ének-zenetanári képesítés/.
Munkahelyem több mint négy évtizeden át a Kecskeméti Óvónőképző Intézet, jogutóda Kecskeméti Tanitóképző  Főiskola, ill. a Kecskeméti Főiskola Tanitóképző Főiskolai Kara volt. Itt intézeti tanárként, majd főiskolai docensként oktattam különböző zenei tárgyakat, írtam dr. Ittzés Mihály kollegámmal nivódijjal elismert két sorozat középiskolai tankönyvet, vezettem tíz éven keresztül az ének-zene tanszéket.
Pályám kezdetén közel húsz évig a Kodály iskolában is tanítottam.  A közelmúltban több éven keresztül az M.Bodon Pál Zeneiskolában segítettem a hegedű, ill. a szolfézs oktatását.
Az előadóművészet végigkísérte pályámat. A városba kerülésemet követően szólóesttel mutatkoztam be Kecskemét zenekedvelő közönségének, majd többféle kamarazenei társulásokban , ill. produkciókban vettem részt.

Lakó Sándor kollégámmal - a zenekar névadójával - együtt tagja voltam a "Kecskemét" vonósnégyesnek, mellyel számos hazai és külföldi fellépésem volt.  /Budapesti Muzsikus Fórum, Kodály centenárium, Jugoszlávia, stb./ Müvészi munkám sajátos, új távlatokat nyitó, különleges zenei élményeket hozó területe volt a Kecskeméti Pedagógus Énekkarban eltöltött közel tíz év.

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak alapító, jelenleg is aktiv tagja vagyok. Több évtizeden át  voltam a 2. hegedű szólamvezetője.

Sokrétű zenepedagógiai és előadóművészeti munkámért több intézményi, városi és kormánykitüntetést kaptam
/Főiskoláért, Felsőoktatásért, Művészeti-díj, Brunszvik-díj, stb./

Share
2020  Lakó Sándor Kamarazenekar  globbersthemes joomla templates