1. hegedű 2021-től, koncertmester, zeneszerző
Tanulmányait Csongrádon kezdte Bagossy Gábornál. Olyan sikerrel vette az akadályokat, hogy a településen lévő műkedvelő zenekar tagja lett 11 évesen. Zenei pályáját Szegeden a Konzervatóriumban kezdte hegedű szakon. Az itt működő zenekar is a tagjává választotta. Érettségi után tanulmányait a Tanárképző Főiskolán folytatta. Ezt azonban anyagi okok miatt nem tudta befejezni. Szülei nem tudták támogatni gyermeküket.
Polgári foglalkozása mellett több könnyűzenei együttest is alapított, ahol gitáron és basszusgitáron is játszott. Az első szerzeményei is ebből az időszakból valók.
A komolyzenével való újbóli találkozását a Csongrádon működő Művelődési Ház igazgatói tisztének köszönheti. Az itt működő együttesével és a nekik írt szerzeményeivel Szolnokon is bemutatkozhatott.
Felvételt nyert a Szolnoki Szimfonikus zenekarba, mint hegedűs. Velük sok helyen fellépett. Pl. Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában. Szép sikereket értek el. Olaszországba eljutott a Ceglédi Kamarazenekarral is.
Zeneszerzői mivoltának meghatározó időszaka volt a Szolnoki Szigligeti Színház zenekarában való muzsikálás. Selmeczi György nemcsak karmesterként hatott rá, hanem a zeneszerzői munkássága is meghatározó volt számára. Szívesen dolgozott együtt Kesselyák Gergellyel. Mindeközben képesítés nélkül tanított a
Szolnok környéki zeneiskolákban, elsősorban gitárt. A gyerekekkel való foglalkozása segítette őt a saját szakmai felkészülésében is. Gitáros diákjainak könnyű darabokat is komponált. Volt tanulói közül többen kerültek zenei pályára, lettek zenetanárok.
Nyugdíjazása után Csongrádra költözött, ahol a helyi színjátszó csoportban zenés darabokban játszott. Többször megkérték arra, hogy zenei betéteket is komponáljon a prózai darabokhoz. 2 évig vezette a helyi László Imre baráti dalkört. 2021 júliusa óta tagja a Lakó Sándor Kamarazenekarnak, ahol zeneszerzői ténykedése mellett a koncertmesteri feladatokat is ellátja.